Az életben mindenki találni akar egy olyan személyt, aki megváltoztatja az életét, aki felrepíti a rózsaszín felhőkre. Akivel az élet már nem is olyan monológ, akivel minden szép és varázslatos. Találni akarunk egy partnert, aki mellett nem érezzük magunkat feleslegesnek, akinek mi vagyunk a mindene. De sajnos néha annyira elvakít minket a szerelem, hogy a rózsaszín függönyön sajnos nem tudunk kinézni. Azt hisszük, hogy mivel megtaláltuk életünk párját ezután minden arany szárnyakon fog szárnyalni. De ez nem így van! A szép mellett kötelességünk szembesülni azzal a ténnyel is, hogy előbb vagy utóbb a varázslatnak vége szakad. Lehet, hogy ez lenne a helyes, de mi emberek ezt még sem tesszük meg, mert a varázslat elvakított minket, ami talán nem is olyan rossz dolog. mert lehet, hogy vége lesz a kapcsolatnak, de legalább elmondhatjuk, hogy az a pillanat igen is valós volt, és egy gyönyörű élményben volt részünk.
Nos, igen, mi emberek különleges lények vagyunk! Alázattal várjuk a szerelmet, hogy ránk leljen, és ennek érdekében mindenre képesek vagyunk. minden áron megakarjuk hódítani a kiszemelt lányt/fiút, és mikor ez sikerült, mosolyogva dőlünk hátra a kanapén. Ezentúl azt hisszük, hogy az életünk maga a tökély lesz, és ez talán így is van... egy ideig. minden nap csak is a szerelmedről szól, a kényeztetésről, a szenvedélyről. Mást nem is akarunk, csak azt, hogy a lelki társunk velünk legyen, hogy minden idejét mellettünk töltse el. De mi van akkor, ha ebből az álomból fel kelünk? Ha a varázslat megszűnik létezni? Erre a legegyszerűbb válasz az, hogy: a szemünket már nem homályosítja el a rózsaszín köd, végre tisztán fogjuk látni a világot. Újra két lábbal állunk majd a földön, és megint a valóságban leszünk, nem pedig a saját kis világunkban. Akár milyen gyönyörű is volt, de az álomból fel kelés még fájdalmasabb lesz. elkezdünk töprengeni azon, hogy vajon miért történt, az ami? Mit rontottunk el? Miért nem voltunk elég jó neki? Vagy miért szeretett ki belőlünk? Jó kérdések, de az életben nem biztos, hogy megfogjuk rá kapni a várva várt választ.
Igen, az élet már csak ilyen. A jó mellett ugyan úgy el kell fogadni a rosszat, mert semmi sem tart örökké, és semmi sem tökéletes, előbb utóbb mindennek vége szakad, akár akarjuk akár nem. Nekünk embereknek már csak ez jutott, hiszen szomorúság nélkül nincs boldogság sem. Mindkettő jelen kell legyen az életünkben, csak így lehet a világ egyensúlyban. Mert ha nem lenne fájdalom, akkor nem tudnánk meg megbecsülni azokat az örömteli pillanatokat, amiket kapunk. Lehet, hogy nem tart sokáig, de még a legkisebb ajándéknak is hatalmas ereje van.
De talán tudjuk is, hogy ez az élet rendje, van arról fogalmunk, hogyha valakinek a kezébe adjuk a szívünket, akkor bármelyik percben össze is törtheti azt. Mi még ezek ellenére is felvállaljuk a kockázatot, mert mindent a boldogságért és a vágyainkért. Ostobák vagyunk, mert tudjuk, hogy mindennek a vége csalódás lesz, de még is szerelembe esünk, akárhányszor is estünk pofára előtte, mert a szív már csak ilyen. Naiv. De még is fel kell rá néznünk, hiszen a csalódások ellenére képes újra és újra szerelembe esni. Nem érdekli őt, hogy te akarsz mondani a szerelemről, Ő a te engedélyed nélkül is bele sétál egy újabb reményekkel teli kapcsolatba, aminek te behódolsz. Megint vállalod annak a kockázatát, hogy darabokra törik a szíved, de még is reménykedsz, hogy vele más lesz, de mind ezek ellenére a szíved legmélyén tudod, hogy mi lesz a vége. És az élet így megy tovább... Szerelembe esel, életed legszebb napjaid éled, a választottadért bármire képes lennél, még az életedet is feláldoznád érte. Minden percben csak is vele akarsz lenni, és megint a rózsaszín felhők fölött szárnyalsz. De, amint fel kelsz az álomból, ismét a földön találod magad, összetörve, megsemmisülve. A legszívesebben véget vetnél az életednek, mert a fájdalom, ami kínoz téged, belülről szinte széttép, nem hagy élni. A föld mélyére kívánnád azt az embert, azok ellenére, hogy még mindig szereted, de közben lehet, hogy Ő rajtad már túllépett, és így a fájdalom még jobban elerősödik rajtad...
Idővel talán túl teszed magad rajta, de a seb örökre megbélyegezte a szívedet, amit nem tudsz onnan eltüntetni. Lehet, hogy már nem gondolsz arra a személyre, aki ezt művelte veled, de az emléke igen is a szívedben fog élni. mindig emlékezni fogsz a vele eltöltött pillanatokra, amik az életedet varázslattal töltötték el, és ugyan akkor emlékezni fogsz arra is, hogy megbántott, megalázott téged.
Ilyen a szívünk, rengeteg mindent képes elviselni azért, hogy boldogok lehessünk. Ha kell le megy a föld mélyére is, hogy utána könnyed szárnyakon emelkedhessen a felhők fölé. És ez így megy mind addig, amíg csak élünk. Lehet, hogy csalódunk rengetegszer, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy előtte igen is boldogok voltunk...
